Fenntartható Falu

Gömörszőlős

 

Gömörszőlős falu rajza Gömörszőlős címere

Gömörszőlős Borsod-Abaúj-Zemplén megye északnyugati részén, a magyar-szlovák határ mentén fekszik idillikus természeti környezetben. A fő közlekedési útvonalaktól távol esik, a Putnok-Aggtelek útvonalon haladva Kelemérből 2 km-es bekötőúttal érhető el. Az első okleveles említése 1232-ből való. A település régi neve Poszoba volt, 1904-től a hajdani szőlőkultúra emlékeként lett Gömörszőlős, s így egyben az egyetlen községünk, amely őrzi a történelmi Gömör megye nevét. A lakosság hosszú ideig szinte teljes egészében mezőgazdaságból és állattartásból élt, önellátó gazdálkodást folytatott.


Nagyobb térképre váltás

A környék ipari városainak fejlesztése nyomán a fiatal munkaképes lakosság nagy része elköltözött a településről, ennek következtében a lélekszáma mára 100 fő alá csökkent. A mezőgazdaság és az állattartás már csak néhány családnál jelent kiegészítő jövedelemforrást.  A hagyományos életforma megszűnőben van, de számos régi lakóháza, gazdasági épülete fennmaradt, amelyek ma is meghatározói a településképnek. Itt minden arányos, emberléptékű. Itt csend van, jóleső csend.

A falu kis lélekszáma ellenére a térség kulturális életében régóta fontos szerepet tölt be. Az itt élők ragaszkodnak lakóhelyükhöz, múltjukhoz. Több mint 50 éve működik itt a Tompa Mihály nevét viselő hagyományápoló kulturális egyesület, amelynek tagjai a faluban több néprajzi és képzőművészeti gyűjteményt létesítettetek és működtetnek.

A községben 1993 óta dolgozik a miskolci székhelyű Ökológiai Intézet helyi csoportja, akik elindítottak egy falufejlesztési programot „Gömörszőlős – egy fenntartható falu” címmel. Az intézet munkatársai a faluprogram kapcsán számos régi épületet újítottak föl, ösztönzik a hagyományos életforma követését, a népi kismesterségek és népi hagyományok fenntartását, gyapjúkártoló műhelyt létesítettek, segítik a turizmus szervezését.

Gömörszőlős turisztikai és kulturális kínálata

  • Néprajzi-, és szabadtéri mezőgazdasági és erdészeti gyűjtemény
  • Organikus mintagazdaság (Disznós-kert)
  • Oktató- és bemutató központ
  • Gyapjúfeldolgozó-műhely
  • Kakas-vár gyűjtemény
  • Református templom
  • Füstösház
  • Kisgaléria

Az Ökológiai Intézet szellemi iskolája és gyakorlatias műhelye Fenntartható Programcsomagot is kínál az érdeklődők számára!

Az előadásokat, beszélgetéseket Gyulai Iván, az Ökológiai Intézet Alapítvány igazgatója tartja. Minden napba beiktatunk kisebb, a témához tartozó kirándulásokat a falu környezetében, illetve tanulságos játékokat játszhatnak közösen, vagy bátorságpróbán vehetnek részt.

A falu honlapján még többet olvashatsz a község életéről!